A teljesség igénye nélkül írtam ezt a szösszenetet.

Nagyon sok weboldal szól a könyvírásról. Tippeket adnak, elveket állítanak fel, meghatároznak betartandó pontokat, aztán végül kiderül, hogy ezek közül alig néhány állja meg a helyét, ha körülnézünk a piacon.

Az írást általában novellával kell kezdeni – ez talán az egyik legelfogadottabb elv. Hiszen a novella rövid, gyakorlásnak tökéletes, segít, hogy kiforrott stíluson legyen, míg egy összetett regényt, egy több cselekményszálat felvonultató monumentális történet a maga temérdek szereplőjével sokkal nehezebb megírni.

Ezt én is támogatom. A legtöbb regényíró esetében az olvasóközönség is észreveszi – pláne a szakértő kritikusok –, ha a regényt novellaírás előzte meg.

Az én esetemben viszont a novellaírás valahogy nem működik. Ez persze két dolgot jelenthet. Az egyik (a valószínűbb), hogy nincs tehetségem, megfelelő képzettségem (és stílusom) megírni egy novellát, azaz egy épkézláb regényt végképp nem tudnék összehozni, vagy a második eshetőség szerint noha nem tudok novellákat írni, ez nem befolyásolja a regényírási képességemet.

Én megpróbáltam, de egy novella olyannyira megköti a kezemet, hogy még csak meg sem ismerhetem a világot, amit például egy sci-fi regényben felépíthetek. Nem tudok eléggé azonosulni a szereplőkkel, és hiába izzadtam vért a laptopom előtt, végül odáig jutottam, hogy már ihletem sem volt, nemhogy rövid történetre, hanem semmire sem.

Ennek ellenére az egyik novellám már a Galaktika magazin szerkesztőségében ül, és jelenleg arra várok, hogy válaszoljon a felelős szerkesztő, aki összeállítja a következő magazin tartalmát, hogy az írásom helyet kaphat-e benne.

Amiről igazán írni szeretnék, az a vázlat.

Ez is egy széles körben elfogadott elv: vázlatot kell írni a regényírás előtt.

Talán lázadó vagyok, de az Atlantis könyvsorozathoz kizárt dolog, hogy írok vázlatot. Jómagam is úgy vagyok, mint az olvasók: (írás közben) lépésről lépésre ismerem meg az engem körülvevő világot.

Ez talán hatalmas hiba, hiszen túlságosan nagy a spontaneitás lehetősége, amely, ha nem tartjuk kordában, szétzilálja a regényt, különálló események laza láncolatát hozza létre, mely érthetetlen, primitív és nagyon béna irományhoz vezet. Vagy nem.

Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy semmilyen történethez nem szükséges vázlat, csak azt, hogy egy soft sci-fi-t nem feltétlenül zavar a hiánya. Azt persze én is elfogadom, hogy például egy történelmi regénynél vagy kriminél ez elengedhetetlen.

Az viszont fontos – és ezt leginkább a kezdő íróknak ajánlanám –, hogy ne kezeljék olyan mereven az interneten olvasható vagy más író által tanácsolt szabályokat/elveket. Hagyják magukat kibontakozni.

Azt mondta erre egy kedves, már befutott íróként tevékenykedő ismerősöm, hogy csak akkor hághatod át a szabályokat, ha már elismert vagy, van tehetséged satöbbi. De azt is mondta, hogy ne rendeld alá a saját stílusodat a szabályoknak. Próbálkozz, lesz, ami lesz.

Ugyanezt tanácsolnám mindenkinek, én is ezt fogadtam meg, és jól is jött. Biztosan van stílusod, így ha „és” helyett „s” betűt akarsz írni egy prózában, mert azt érzed, hogy oda éppen az való, akkor írd le azt; ha nem akarsz vázlatot írni, ne tedd, de mindig légy kész a kellemes és kevésbé kellemes kritikai észrevételek el és befogadására.

Peter D. Bronks